Liszt Ferenc emlékév 2011

Október 22-én ünnepeltük Liszt Ferenc születésnapját. Kétszáz évvel ezelőtt, egy kis nyugat-magyarországi faluban, Doborjánban (amelynek ma Raiding a neve, és Ausztriához tartozik) született minden idők magyar és egyetemes zenetörténetének egyik legnagyobb zongoravirtuóza, zeneszerzője, egyházzenésze.

Igen, ünnepeltük ezt a napot, nem csak megemlékeztünk róla. Szerte a világon sokan vélekedtek így. Ezt bizonyítja, hogy nemrég egy hangversenyen a koncertterem hallgatósága szinte vallásos áhítattal tekintett arra a fiatal előadóművészre, aki nem csak játékával, hanem személyiségével is megidézte nagy elődjét.

A Jóisten zenei kísérletező, megújító hangulatában lehetett, amikor a földre küldte kiválasztottját. Általa akart üzenni: a mennyei harmóniák földi megtapasztalása nem lehetetlen. Liszt Ferenc zenéje meghatározta az utána következő hosszú évtizedek zenei irányvonalát. Hidat képezett a XIX. század zeneművészete és a XX. század zeneszerzői között.

Ki volt Ő valójában?

Egyszerű, szegény, de törekvő családból származott. Apai dédapja még földnélküli napszámos volt. Írásaiban, leveleiben mindig magyarnak vallotta magát, s ezt jótékony cselekedeteivel bizonyította. Nagy utat járt be lelkileg és fizikailag is. A hit és a vallás életének mindig központi élménye volt, de fiatalon mint ünnepelt, öntudatos művész nem tudta kivonni magát hullámzó érzelemvilága és rajongóinak ártalmas hatásai alól. Egy alkalommal Genfben a szállodai bejelentkezőre születési helyét így írta: „Parnasszus”. Párizsban XIV. Lajos mondását utánozta átalakítva: „Le Concert c’est moi” – „A Koncert én vagyok.”

Az akkoriban lehetséges utazási módokon bejárta egész Európát, Lisszabontól Szentpétervárig, Dublintól Nápolyig. Több mint százezer kilométert utazott, és koncertjeinek száma meghaladta az ezret. Ezt a virtuóz életformát közel tíz évig bírta, majd abbahagyta. Letelepedett Weimarban, majd Rómában, és inkább a zeneszerzésnek, tanításnak, az egyházzene megújításának szentelte életét. Pestre többször ellátogatott, hogy tudását, zenei tapasztalatát átadja növendékeinek, barátainak. Emberi nagysága kiteljesedett: szegényebb sorsú zenésztársait bőkezűen segítette anyagilag, műveiket bemutatta, népszerűsítette.

Az egyházi rend alsóbb fokozatait idősebb korára fölvette. Mivel egész fiatalon a papi hivatás lehetősége is fölmerült benne, ez ekkor valamilyen szinten beteljesült.

Mit jelent nekem Liszt Ferenc?

Legelőször gyermekként a katolikus énekeskönyvben, a Hozsannában olvastam tőle elgondolkoztató idézeteket. Kamasz koromban nagy fekete lemezekről hallgattam a zongoraversenyeit, majd később szimfonikus költeményeit, virtuóz zongoradarabjait, mély értelmű, szinte drámai egyházi műveit. Orgonára írt kompozíciói közül többet megtanultam. A nagy romantikus lélek kisugárzását éreztem minden alkotásából, és ez ragadott meg fiatal koromtól kezdve. Zenéje a szabadságot jelenti még ma is számomra, melynek korlátait csak a zongora hét oktávja szabja meg. Most már ezt is mondhatom: amint elmúltam ötvenéves, nem csak szeretem, de talán értem is Liszt Ferenc zenéjét.

Egy szeptemberi, nyárias hétvégén a Soprontól alig 15-20 km-re található doborjáni szülőházba látogattam el immár másodszor, tiszteletem jeléül. A fehérre meszelt falak szinte világítottak a napsütésben. Talán a ház egykori lakójának küldetésére akartak utalni?

Úgy gondolom, bárhol is éljen valaki a világon, egy pillanatra hajtsa meg fejét Liszt Ferenc művészete előtt!

Gedai György

A dal a miénk

Ha délutánonként valaki megáll az Ifjúsági Ház belső udvarán, nagyon fülelnie sem kell, hogy szinte minden irányból hangszerek avatottabb vagy botladozó hangját hallhassa. Az emeletre vezető lépcsőn hangszereket cipelő gyerekek vagy csemetéiket és azok kisebb-nagyobb zeneszerszámait egyszerre fogó szülők tűnnek fel. A növendékek az egykori garzonlakásokból kialakított próbahelyiségekben váltják egymást, az ajtókon táblák, amelyek mutatják, hogy milyen hangszereket oktatnak Fóton.

Bővebben...

Elérhetőségeink

2151 Fót, Dózsa Gy. út 12-14.
Telefon: (+36 27) 538 945
Fax:  (+36 27) 538 950
Mobil: (06) 70 330 8417
email: info@lfzi.hu
toni_logo_196